Ötvenhat.

Húsz fok van, az eső szakad, és egy lány csíkos nyári ruhában és strandpapucsban a vizes aszfalton álldogál, és várja a megváltást egy sötétkék Ford mellett, mindezt este 11-kor, Ausztria kellős közepén, kamionok között. Ha látta valaki ezt az idiótát, azzal közölném, hogy az idióta én voltam.

Igen, igen, volt eszem elindulni nyári ruhában, pedig tudtam, hogy este hűvös lesz, és azt is tudtam, hogy csőgatyát kéne vennem szoknya helyett, de meg se fordult a fejemben, hogy amint átlépjük a határt, Thor ellátogat, és hoz nekünk egy jó kis vihart. Még az utolsó pillanatban is FrostIron videót néztem (mert a fangirl így csinálja!), és a London Boulevard borítóját nézegettem, mert hát ahw.

Kisbetűs rész: a London Boulevardot hét elején vettem, mikor apámnál voltam kényszer nyaraláson, anyámék meg a kib*szott kamionban ücsörögtek, engem lepasszolva. Élveztem az egészet, de nem tudtam bejegyzést írni, pedig akartam - az első elfogadható indok. Szóval az Alexandrában akció van, a a Watchmen 775 ft, a London Boulevard meg 400 volt. Ki nem veszi meg? A hülye. Ez esetben okos voltam.

Elindultunk. Három (vagy csak kettő?) hosszú óra után (nem is volt olyan hosszú, anyámmal remekül el lehet beszélgetni mindenről. Vagyis én beszélek, ő meg hallgat. És néha arra kér, hogy nyúlj már hátra az italért, mert olyan hosszú karod van.) odaértünk a kamionok közé. Milyen élvezetes volt, de tényleg. Komolyan, én ott attól féltem, hogy kiugrik valami szatír állat a kamionból, és telibe széttárja a kabátkáját. A vécé meg... hát... ijesztő, hogyha egy boci, meg a rohadt nagy szemei néznek vissza rád a vécéülőkéről. Elment a kedvem attól, hogy ott tartózkodjak, inkább beültem a kocsiba kávézni.

Nagyon mélyen szántó, és teljesen értelmes beszélgetéseink voltak hazafelé.

 - Alszol?
 - Nem, csak közelről szerettem volna megnézni az üléshuzatot.

 - Szóval ma is te ettél a legtöbbet.
 - De én egy fejlődő szervezet vagyok, nekem kell a táplálék.

És hasonló gyöngyszemek. Remekül kijövünk nevelőapámmal. Ő az életem értelme - jó, ezt visszavonom. Valamennyire szeretem, mert őszintén, nélküle nem lenne min bosszankodnom.

Hogy állok a novellával Jons versenyére? Sehogy. Pont. Egy betűt nem írtam még le, pedig már két ötletem is van, de semmi, az égadta világon nem jön a kezemre. Szóval, hogy eltereljem a gondolataimat, ezért muszáj volt tegnap kimozdulnom, meg két nap alatt 700 oldalt olvasni. Ma is tervezek egy háromszázat, akkor már lesz ezer (plusz a blogok, meg amit a facebook-on olvasok).

És mivel Hope ma lusta kirakni bármiféle számot, ezért rátok bízza, hogy keressétek meg:

 - Rob Zombie - Living Dead Girl

 - The Killers - Jenny Was A Friend Of Mine

Ja, és hogy hogyan reagáltam a Thor 2-re, pontosabban a második trailerre, ami eléggé Loki-orientáltra sikeredett szerény véleményem szerint? Sikítás. Ugrálás. Sikítás. Fel-alá rohangálás a házban. És sóhajtozás. Meg csipszevés, és még huszonötször megnéztem.