péntek, július 26

Ötvenöt.


Öhh. Ja. Régen nem írtam, de most tényleges okom van, amire hivatkozhatok, ez pedig a Szigetközi természetvédő tábor, illetve a heti programok, mert tulajdonképpen a mai nap a héten az első, amikor semmi dolgom nincs, és addig meresztem a seggem az ágyamon, ameddig csak akarom.
Mindenek előtt viszont szeretném közölni veletek, hogy ismét tevékenykedtem: kitöröltem az össze, ismétlem az összes üzenetet a chatből. Ja... Csak én lehetek ilyen béna, basszus.
A tábor eszméletlen jó volt. Főleg a kajakozás. A kormányosunk belevitt minket a nádas-levéltetves susnyásba, mondván kell egy kis izgalom. *facepalm* Így szeretünk, Ákos! Ez volt az első tábor, ahol hozzá mertem nyúlni a kajához, mert rohadt finom volt. Mellesleg a szakácsnő az öcsém ovijában az egyik óvónő, és eléggé jóban lettünk vele is, a lányával is, mert hogy a lánya Iron Man fan. A lányok szobájában a tízből hatan bomlottak a Marvelért, meg a fiúk közül is néhányan, úgyhogy... volt mit megbeszélni.
Vasárnap részem volt egy igen idegesítő könyvvásárlásban és kutyasétáltatásban. Amiket beszereztem:
  • Marvel+, januári szám
  • Marvel+, júliusi szám
  • Marvel, Az Új Bosszú Angyalai - Beszivárgás
  • Zombi túlélő kézikönyv
  • Meg két hete szombatról Danielle Steel: Az igazi.
Hétfőn... nem emlékszem, mi volt. Éljen az aranyhal memória!
Kedden anyámmal mentünk új kárpitot nézni az ágyamra. A mostanin a kólától elkezdve a hamburgerig már minden megtalálható.
Szerdán csajos napot tartottunk Ágóval, Nojával és Dodóval: Szirmai Gergőt, Mónika show-t és Egy boltkóros naplóját néztünk, szénné égettük a szalonnát, zenét hallgattunk, és túróstésztát ettünk. Ja, meg a kandalló tisztító készlettel párbajoztunk.
Csütörtökön - ergo tegnap - elmentem a Farkas premierjére a keresztapámmal. És aztajókurvaéletbe, de király volt.
Ma pedig egész napos lustálkodással készültem arra, hogy holnap letámadom Szegedet, és a szabadtéri színpadot romba döntöm. Mert én képes vagyok rá, és megtehetem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése