A családom darabokban, pártokban, mintha választani kéne, melyikhez állsz be. Nem maradhatsz egyedül, mert akkor te leszel az, aki megszeg minden törvényt; felmond az etikettnek és a protokollnak, mindent csak úgy eldobva végigsétál az életén. És a legszomorúbb: Hogy ez ellen én nem tehetek semmit.
Amikor ma elmentünk az Árkádba enni, csodálom, hogy anyám és apám nem tépték szét egymást, és gyilkolták, meg szurdosták a másikat késsel. Lassan azon gondolkodom, hogy direkt csinálhatják? Hogy kicsinálják a másikat?
Mindenki ki akarja hozni belőlem azt az oldalt, amit még én sem ismerek. De tudom, hogy ha valamit teszek, és fellépek az esetleges szekálódások ellen, akkor is én leszek a hibás. Múltkor visszaütöttem a Somának, és azóta nem szekál. Egy-egy. De a Leventétől folyamatos pofonokat kapok, amiket nem tudok viszonozni.
Aki azt hiszi, ismer, az nem ismer igazán. Reggelente, mikor belenézek a tükörbe, látok egy lányt. Aki megpróbál erős lenni, de belül... belül gyenge. Belül semmit nem ér.
Sírnék órán, sírnék szünetben, akkor, amikor bántanak. De nem tehetem. Mert én is oda tudok menni mindenkihez pátyolgatni őt, mikor szaul van, és ez kölcsönös, de akik igazán ismernek, azok észreveszik, ha sírtam és szomorú vagyok.
Attack! Nonival sose menj angol irodalmi versenyre. Még a végén szétröhögöd magad a fordításon, amikor Merlin és Arthur folyton azt mondogatják: "Oh!". Na ilyenkor úgy röhögtünk, mint a fogyatékosok. És kinek jut eszébe mazsolát zabálni, miközben egy alufóliagalacsinnal és egy üveg vízzel baseball-ozik? Csak nekünk.
Röhögséges, mit történik az életemmel. Röhögséges minden... Röhögséges, hogy az első dolog, amit romantikusnak tartok, az az, ha egy pasinak egy nő köti meg a nyakkendőjét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése