Alice Green jegyzetei

(Boldog névnapot Ági! ^^)

Sokszor gondolkoztam azon, ha el kéne mesélnem a történetemet, hol kezdeném. Nem lenne olyan, mint egy önéletrajz, amit az ember csak úgy pikk-pakk megír, vagy megírat valakivel, és leadja a munkahelyén. Az önéletrajz összevetve az élettörténettel olyan, mintha a részeg embert vetnénk össze a józannal. Az önéletrajz érzéketlen, és szürke. Ellenben a te történeted tele van érzésekkel, élményekkel, amiket az, aki megírja azt a néhány életrajzi oldalt, nem érzett még át. De a munka is mindig ilyen volt: robotikus, folytonos, unalmas.
Viszont ha valaki magába néz, s nosztalgikusan visszaemlékszik mindenre, akár az unokáinak, vagy a gyerekeinek is ugyanolyan odaadással tudja átadni, mint ahogyan ő élte át.
Ha az életem film lenne, biztosan színészekkel, rendezőkkel, zeneszerzőkkel, és producerekkel kezdődne. Miközben én feleszméltem, hogy a nagy kapásom az utca másik oldalán van, mindent otthagyva felpattantam, és átfutottam a túloldalra. Tudtam, hogy lehetetlen lesz összehozni vele egy találkozót, de most minden problémám megoldódott. Mondhatni, a szerencse a nyakamba pottyant.
Alig tudtam átkönyörögni a négy, nálam három fejjel magasabb testőrön magam, de végül is sikerült befurakodnom a szoros kis tömegbe. Azt mondják, két ember társaság, három tömeg, négy meg parti. De én inkább kínos helyzetben éreztem magam, mintsem partiban.
 - Örvendek, Mr. Stark. A nevem Alice Green, riporter - nyújtottam készségesen a kezemet.
 - 'Napot - válaszolta. Lenézett a kezemre, majd vissza, a szemembe. Nem rázta meg, csak levette a szemüvegét, és rám bámult. Visszaeresztettem a kezemet a testem mellé, és a mosoly lefagyott az arcomról. Nem volt éppen az az álompasi típus, bár ha választani kéne Hammer és Stark között, Tony vinné a pálmát.
 - Feltehetnék néhány kérdést?
 - Ha azt mondom, nem, megsértődik, ha igen, meg felpörög, úgyhogy inkább essünk túl rajta egy kávé mellett - a maga mögötti kávézóra mutatott. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el. Mindenkivel ilyen lehet, vagy csak adja az agyát nekem?
 - Rendben. - Hagytam magamat beinvitálni a remek kis kávézóba, ahol az előbb is ültem. Az első asztalhoz huppantunk le, egyrészt mert olyan szimpatikus volt, másrészt mert a legközelebb eső ez volt. Előkészültem az interjúra, s mint egy készenlétben álló olimpikon, a notesz fölé helyeztem a kezem. - Köszönöm, hogy szán rám öt percet, Mr. Stark.
 - Igazán nincs mit - masszírozta az orrnyergét.
 - Minden rendben van? - Ez persze nem tartozott az interjúhoz, de muszáj volt megkérdeznem. Ha stresszes, nem tudok tőle normális válaszokat kapni, és a cikkemnek lőttek. Ez pedig vérre megy. Ha jó újonc akarok lenni, és bevágódni a főnöknél, akkor bizony nem szabad elszúrnom.
 - Természetesen - hajolt előre -, ám ha nem rabolom az idejét, az interjú végén én is intéznék pár kérdést.
 - Dehogy rabolja! - legyintettem, felnyitottam a noteszem, és a ceruzámat körmölésre készen tartottam a papír fölé. Hirtelen felnéztem, és abban a pillanatban nyugalmat még csak színlelni sem tudtam volna. A hatalmas, csokoládébarna bociszemek letaglóztak. Nem mertem levegőt venni, mert tudtam, zihálni kezdenék. Az ütő megállt bennem egy pillanatra, de amikor némán pislogott megszakadt a varázslatos pillanat.
 - Szóval... Milyen érzés volt átvenni az apja cégét? - kezdtem, s a ceruzám végén ülő radírt rágcsáltam. Jobb, mintha a hajammal tenném ugyanezt. Roszz szokások, mégis, csábítóak.
 - Remek. Tényleg remek. Így legalább marad tőle egy hatalmas emlékem, nem csak a szobába küldözgetések, és a szidások - mondta teljesen érzelemmentesen, majd rendelt egy kávét. Édes volt, ahogyan megpróbálta elmagyarázni, hogy nem kér csokis kekszet a kávéhoz. Várjunk csak! Nem, Alice, ebbe a pasiba nem eshetsz bele, bármilyen jóképű és halálosan vonzó is a nagy barna bociszeme. Miközben a gondolatok viharfelhőkként kavarogtak a fejemben, lejegyeztem, amit őnagysága mondott.A következő kérdés reflex-szerűen jött.
 - Miért pont Playboy? - nevettem. - Elnézést, de mindig is izgatta a fantáziámat, hogy miért - rágcsáltam tovább a ceruzát.
 - Mert van akkora egóm, és magabiztosságom, hogy megmutassam a kifogástalan testemet a népnek - vigyorgott. A vigyora... hogy is mondjam? Kifogástalan. Majdnem összegyűrtem a papírt, olyan gyorsan és szorgosan jegyzeteltem.
Időközben meghozták a két kávét, bár úgy látom, a pincért nem sikerült meggyőznie, vagy ha igen, akkor bosszúból hozott nekünk két kekszet. Nem gond, én szeretem. Beleharaptam a csücskébe, és teli szájjal folytattam: - Az az újság nekem kell! Következő kérdés: egy nő, aki sokat jelentett magának?
 - Nem ugorhatnánk ezt a kérdést? - Zavartan kortyolt bele a kávéjába, majd kis koppanással lerakta azt, és mintha egy pillanatra komorabb lett volna. - Menjünk mondjuk a végére.
Bólintottam, jelezve, hogy értem. A vonásai kisimultak, és elmosolyodott. Szerettem, ahogy mosolyog.
 - Milyen érzés hősnek lenni?
 - Hát olyan... hősies - nevetett. A hangja dallamos volt, és élmény volt látni, ahogyan a fejét hátravetve nevet. - Igazából élvezet megmenteni az emberek életét, mielőtt egy északi félisten letarolná őket egy űrbálnával.
Muszáj volt elnevetnem magam a válaszán. Ő akaratlanul is vicces tudott lenni, és ez az, ami a mai férfiakból hiányzik.
 - Mondja, mit szeret csinálni? Mármint a hölgyek szívének elnyérésén és a világ megmentésén kívül.
 - Legkedvencebb elfoglaltságomnak az autóim és a motorom babrálását tartom. De vetekedik a bulizással és az ivással, ezt a kettőt viszont nem fejteném ki bővebben - mosolygott továbbra is.
 - Nem is kérdeztem volna. Nem vagyok olyan személyeskedő. Köszönöm, Mr. Stark, ennyi elég lesz! - vettem elő a legszebb vigyoromat, és vörösesbarna hajamat a fülem mögé tűrtem. Utálom, mikor a szemembe lóg.
 - Most viszont én jövök, Ms. Green! Kedvenc étel?
 - Karamellos fagyi.
 - Ma ráér?
 - Attól függ, kire vagy mire - mosolyodtam el sejtelmesen, majd a táskámba süllyesztettem a noteszt és a ceruzát. Ami meghozza a plusz pénzt a házhoz ebben a hónapban.
 - Akkor ma este, nálam! - dobta a pénzt az asztalra, majd távozott. Csak elvigyorodtam, nehogy idiótának nézzenek, ha idegbetegül elkezdek ugrálni a kávézó közepén.
Így történt, hogy életemben először a világ egyik legszexisebb, legviccesebb és leglenyűgözőbb pasijával készítettem interjút, és randiztam vele. De ez már egy másik történet.