Negyvenhárom.

Egyetlen kérdésem van másfél órás káromkodás és felesleges guglizás, rajzolgatás, ideges hajtépegetés mellett:
Mégis hol a jó tüdőben tudok online Thor-t olvasni? Mert oké, hogy van róla wikipédia, vagy tudom is én, mi a franc, de az bezzeg, hogy online hol a tökömben tudom megszerezni... na az nincs ott. Minden ott van, de az nincs. Ritka idegesítő ám, mikor nem találod, és még náthás is vagy, szóval csak a szádon kapsz levegőt.
Esküszöm, Szt. Iván rosszabb, így március vége felé, mint Jöttünheim és Deres együttvéve a leghidegebb időszakokban. Három, ismétlem három napja szakadatlanul esik a hó. Eddig kétszer estem el, és egyszer megcsúsztam a lépcsőn, ilyen az én szerencsém. És nekem ebben a nyamvadék ítéletidőben kell sétálnom... Azt hiszem, Loki gyűlöl engem. Meg Midgardot. Ha nem gyűlölne, már kurvára elhúzta volna a seggecskéjét innen, bocsánatomért esedezve az egész kalamajka miatt. Mert hogy én ilyenkor úgy elverném, mint a B.G-t tavaly nyáron, az ziher! (LOL, na az egy érdekes történet...) Próbáltatok már negyven centis hóban egy éthordóval a kezetekben átkelni az úton, miközben előttetek két méteres tócsa van? Nem? Akkor örüljetek!
Ebből a Matyi-D. ügyből csak kicsit lett nagy botrány az osztályban. Tulajdonképpen mindenki erről beszél, én meg idegbetegül hallgatom azt, ahogy mindenki azt mondja, úgysem jönne össze nekik, és hogy én soha nem hallgatok meg senkit. Nem is tudom, ki volt az az idióta baromarc, aki lassan két éven keresztül hallgatja a Gyűrűk urát, a Trónok harcát, a Linkin Parkot, a Metallica-t, és ő ezekből egyet sem szeret. Kitaláljátok? Igen, bizony én. Valaki mondja már meg nekik, hogy engem ez rohadtul idegesít! De szerintem az is én leszek, és akkor már bunkó is vagyok, meg szívtelen, meg szar barátnő. Hát bocs. Bocs, hogy más az ízlésünk, bocs, hogy én is rajongok valami iránt, ami iránt ő nem, bocs, hogy élek, baszd meg!
Hétfő délután, bowlingozás után megmondtam az Ágónak, hogy kicsit kurvára fájt az, amikor a Kürtivel együtt említettek (Idézőjel - Jó páros vagytok a Kürti Zsófival, ő sötét te meg szőke vagy, ketten sötétszőkék vagytok - idézőjel bezárva.). Erre a válasza az volt, hogy nem is ő mondta, csak röhögött rajta. Röhögött. És nekem ez éppen elég ok volt arra, hogy úgy érezzem magam, mint valami nagy ribanc, aki kétpercenként váltogatja a pasiját. És csodálkoznak, hogy miért vagyok bunkó... A másik gyöngyszemem Ágotától az, amikor szintén kiröhögött. Apum elment Ausztriába, teljesen magam alatt voltam, és tulajdonképpen aznap este sírórohamot kaptam. Sírva aludtam el, pedig olyat ritkán szoktam. Ezt utána elmondtam neki, gondoltam, meghallgat. Ám nem ez történt, mert kiröhögött. És ez olyan volt, mintha vigyorogva vágott volna cukorborsó kést a szívembe.
Most próbálok nem rá gondolni. Próbálom kikapcsolni az agyam, és megpróbálom jól érezni magam, de ez már Nojával sem megy. Azt hiszem, elfelejtettem úgy igazán mosolyogni.