Harminckettő.

A képnek tulajdonképpen semmi köze nincs ehhez a bejegyzéshez, de jól esett berakni, mert valahogy mindig is vörös hajat akartam, de ezt meggátolja a géneknek nevezett mizéria, úgyhogy vörös hajú lányok vörös hajának csodálásával élem ki vörös hajra való vágyaim. És hatalmas sikerélményem van, mikor ezt az egy mondatot leírom három sorba. Egy f*cking zseni vagy, Hope!

Ki az az idióta, aki szilveszterkor képes horrorfilmet nézni? Hát persze, hogy én, Noni meg Dodó - név ne tévesszen meg, Dodó egy nőnemű emberfajzat. Már ha horrorfilmnek lehet nevezni a Zombieland-et és a Silent Hill-t. Egyik sem volt túl ijesztő, a Silent Hill hatalmas plüssnyusziját kivéve. Komolyan, a démon feleannyira ijesztő, mint szegény nyúl. És miért mindig a nyúl ijesztő? Meg a bohóc? Miért ijesztő a bohóc? Bár én is félek tőlük, de azért megkérdezem, hátha ti tudjátok, miért félhetek annyira a bohócoktól. Kötve hiszem, hogy tudnátok, de azért megkérdeztem. És valamit mégis sikerült megfogadnom szilveszterkor, annak ellenére, hogy merő önbizalommal tiltakoztam ez ellen. A fogadalom pedig úgy szól, miszerint ebben az évben nem lesz olyan, hogy halálosan beleszerethetek bárkibe is, aki nem könyvbeli szereplő, vagy a sztárvilág egy meghatározó, vagy nem éppen meghatározó karaktere. Legfőképpen nem a Jámborba. És még ha sikerülne is, akkor sem szabad túl sokáig. Maximum pár perc, vagy óra. Napok, hónapok, sőt évek egyszerűen ki vannak zárva.

Ma, ahogyan a buszon ülve nézegettem a bíborszínű, báhsonyos (bársonyos) bakancsomat, egy cím jutott eszembe. Ilyen szokott lenni, tőlem bőven nem új, de. . . Mégis, számomra mintha sok jelentősége lenne. Egyrészt, mert a cím szálán végigfuttatva képzeletbeli ujjaimat, úgy éreztem, mintha senki nem lenne ott mellettem. Pedig ketten is itt ültek. Talán mert a rock túlságosan is elvonja a figyelmemet arról, hogy esetleg dumálni kéne a barátaimnak hívott idiótákkal. Nem is baj. Ma nem akartam velük beszélni. Egyszerűen az idióta nátha és torokfájás mindentől elveszi a kedvem, és egy krumplibogárnak több életkedve van ilyenkor, mint nekem, nem is beszélve arról a szép, franciás kiejtésről, és a vékony hangról, amit ilyenkor használok. Évente egyszer vagyok beteg, de akkor hetekig. Ennyit Hope betegségeiről.

Így utólag is boldog új évet kívánok minden kedves és nem kedves olvasómnak és nem olvasómnak!