Huszonhét.

Meg kell tiltanom magamnak, hogy bárkibe is beleszeressek. Sajnos ez az egyetlen módja annak, hogy az, aki most vagyok, megmaradjon. Régen szerelmes voltam egy hazugságba, ami visszatér. És az a hazugság egyre jobban kísért. De ehhez mesélni kell.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy ártatlan lány, aki új iskolába ment. És itt most az új iskola tanulóin lesz a hangsúly. Legfőképpen a Jámboron. Szeretett, de én akkor még nem éreztem iránta semmit. Hülye voltam; értelen, hogy felfogjam az egészet; azt, hogy Ő szeret. Később megint hülye voltam. A baráti kapcsolatunk, ami megmaradt, az is körülbelül Spongyabob ananászháza mellett állt. Azaz tulajdonképpen a semmi közepén. Az a farsangom volt a legrémesebb.
Múlt szerdán megváltam 40 cm-től a hajamból. Most frufrusan, kislányosan, és sokkal vidámabban visszatértem az életbe, de van egy-két dolog, ami ezt a vidámságot meggátolta. Elsőként az, hogy péntek reggel hétkor kilós bőröndöket cipeltem ki apámmal együtt az államosra. és az a péntek volt az utolsó. Ez után fél évig nem fogom látni. Ami azért vicces. . . Nem tudom, hogyan, de egy kicsi része biztosan vicces.
Aztán a péntek kezd még viccesebb lenni. Pontosan 8: 47-kor, amikor megkérdeztem becses Jámbort, nem-e tudja, merre találom Eszter barátosnémet. Nem tudta, de közölte, hogy cuki vagyok. És attól a perctől kezdve aznap extázisban voltam. De ha ez nem lenne elég, elindultunk pizzázni a Dongóba, ám az zárva volt, és mi történt a lámpaoszlopnál? Hát persze, hogy egymásnak mentünk.
Héj, nagy pasas ott fent! Miért csinálod ezt velem?!
A karácsonyi koncertnél unalmasabb dolgot az ember elképzelni nem tud. Ezt feldobta egy gyerek, aki ott rappelt a felső sorban. Na az mindent vitt. És folyton nézett. A hétfői áhitaton is. Tegnap is. Ma is. És ez kezd érdekes lenni. A hazugság viszont maga a fiú. Maga az ember, mert felállított a haverjainak egy illúziót, amit ők elhittek, és ezzel az illúzióval barátkoznak. De én ismerem az igazi énjét, bármennyire is furcsa. Mert jóban voltunk. Mert együtt nevettünk. Mert együtt hintáztunk.
Aztán minden elromlott.
Bocsánat, nem akartam ömlengést írni, de muszáj kiönteni a szívemet - ha már anyám nem bírja a gyereket, inkább kiírom magamból.