De már unom. Így feldobtam a napom: eltanyáltam, és a vállammal levittem az ajtót, megcsúsztam, Loki pólóban mentem mindenhova, megint hármast reméltem fizikából - és ötös lett. Feldobtam. Lerajzoltam Callie-t és Tonyt, fürdőruhában a strandon. De hogy miért hiszi mindenki azt, hogy fehérnemű, ne kérdezzétek.
Csak én utálom, ha fikázzák a kedvenc embereimet, és a saját jellemem? Elhatároztam, hogy leszarom, de nem lehet. Mindig hallasz valamit, ami aztán megbőget, vagy olyan érzéseket táplál, amitől rosszul vagy. Nem lehet elmenni a hétköznapi sértegetések mellett úgy, hogy ne halld őket. Hisz azért van füled, hogy halljad. Bárcsak ne lenne! Bárcsak egy napig láthatatlan lennék.
Ha Lokit, vagy Tonyt, vagy bárkit az animéimből fikáznak, egy világot törnek össze bennem. És az olyan f*szfejek miatt lettem ilyen durva, rockosnak mondható lány. De nem zavar. Mert ilyen vagyok igazából - nem az őzike kiscsajszi, aki mindenért kiakad.
Az érzékenységi határaim köbö olyanok, mint egy zsírpapír, és mégis, legjobban azt vagyok képes eltitkolni, ha sírtam. Már annyiszor tettem, hogy tudom, mit és hogyan csináljak. Tulajdonképpen minden nap hazudok. Tegnap is hazudtam, ma is hazudtam. Minden "Jól vagyok." egy újabb hazugság. Ha mindenki belelátna a lelkembe, nem értene. Nem igazodna ki rajtam még iránytűvel sem; mert még azok sem tudják ezt megtenni, akikkel egy légtérben élek.
Fáj a vállam. Köszönhetem ezt az idióta iskolaorvosnak, az új, csúszóstalpú cipőmnek, az ajtónak, a Somának, a tűnek, az oltásnak, a futásnak, és egy esésnek. Beoltottak, nekiestem az ajtónak, és mára nem tudom felemelni a bal kezem. Jobb nem is lehetne.
Körülbelül úgy érzem magam, mint akinek elrabolták a lelkét. Mintha nem létezne. Ma is görnyedten, karikás, vörös szemmel utaztam a buszon, mindenkit végigmérve. Mint valami bérgyilkos. Néha elgondolkodom, hogy tényleg annak kéne lennem. Jó is lenne - de a kockázat nagy. Hidegvérrel meg tudnék ölni néhány embert. Ma erről dumáltunk apuval.
"Esőcseppek az ablaküvegen…könnyek egy isten arcán…Furcsa álmok kavalkádja. Rég nem volt már minden rendben." - Last Kiss (by Ági)
Születésnap dióhéjban:
Reggel megleptek azzal, hogy nem kell suliba mennem. Nem is volt gond, hiszen nem tudtam visszaaludni. Jobb nem is lehetett volna. Tudhatnák, hogy gépiesen felkelek minden apró zajra, és nem tudok visszaaludni. Tartsák tiszteletben, ha már szülinap. Bementünk a busszal szerény városunkba, és vásároltunk gyilkos pulcsit (aminek az ujja hosszabb, és bele lehet dugni a hüvelykujjad egy kis lyukba. Olyan jól néz ki!), Loki nacit, meg egy sárga hosszúújjút. Kééész Loki cosplay. Csak a hajam lenne fekete.
Thai kaját is zabáltam, és már annyira meg voltam őrülve az én kis mézes-szezámos-csípős csirkegolyóimért, hogy azt el nem lehet képzelni.
Egy kis Death Note nézés, utána egy hívás: "Te, Noncs, átjössz pizzázni? Oké, csá!" "Hé, Eszti. Átjössz pizzázni? Rendi. Szeva!". Ameddig még nem sült meg, kimentünk a homsorira üvöltözni egy kis szülinapi dalt, illetve a focipályára őrültként rohangászni. Judot is néztünk, nem tudni, milyen indíttatásból. Mire megzabáltuk a pizzát, a Muse tortácskám is megérkezett. Rögtönzött szülinapi buli forever!
A mai nap beszólása:
Dóri: Soma, neked hallókészülék is kéne, nemcsak szemüveg...
Én: Nem, neki nem hallókészülék, hanem agydonor kell. (Hope win!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése