hétfő, január 28

Harminchat.

Hogy kezdjünk jól egy reggelt? Természetesen baszódjunk egy mérhetetlenül nagyot a vágott kövön, hogy felhorzsoljuk a jobb csuklónkat, a másikat meghúzzuk, vágást ejtsünk a térdünkön, majd lefejeljük a lépcsőt, ennek következtében enyhe agyrázkódással menjünk iskolába. De a zsömle legalább megúszta, és még  tízóraim is lett. Kár, hogy agyrázkódást kaptam. Egyébként ez tök vicces, bár nem az, de én reggel is röhögtem magamon, hogy milyen béna vagyok.
Nem tudom, hogy említettem-e nektek a "fiú-akit-fejbe-vágtam-gépíráson" nevű személyt. Együtt járunk rajzszakkörre, szereti a Bosszúállókat és a Harcosok klubját, és megállapította, hogy beteg illetve dilis vagyok. Amiben nem tévedett. Mert én olyan szívesen vágnám le majdnem minden osztálytársam lábát egy csinos kis zseb láncfűrésszel.
Egyébként az utóbbi időkben mintha egyre agresszívebb lennék, de eddig is az voltam, csak most már hajlamom is van arra, hogy minden idiótát kinyírjak. Majd csak elmúlik. De remélem nem. Tetszik ez a brutális, zombi és szuperhős, na meg persze meztelencsiga imádó énem.
Hétvégén a balhés négyes (Én, Noni, F.G., Eszti) megy hittanos farsangozni. Nem mintha túlzásba vinném  a vallást, de a hittanos farsangon mindig buli az István a király rockoperára táncikálni. Meg ingyen kaja és pia, miért is ne? Meg családi mozi. Drága nevelőapám és öcsém igyekszik az Egyesült állatokra (megnézik magukat mozivásznon...) mi meg az Anna Kareninára. Muhahaha, de ki fogom készíteni anyumat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése