Az a helyzet, hogy én láttam egy filmet a jobb alsó sarokban mutogató piros kapucnis pulcsiban álldogáló fiúról. A film címe Paranorman. És nekem tetszett. Egyedül a film kezdetével volt a probléma.
Először is, megbeszéltük, hogy kori helyett moziba megyünk. Már ekkor tudtam, hogyha mi moziba megyünk, fix, hogy összekapunk valamin, vagy lesz valami, ami tönkreteszi ezután az egész napomat. De már hozzá voltam szokva. Remek szokásom az, hogy a telefonom: 1) Nincs feltöltve 2)Le van némítva, és nem hallom 3)Itthon hagyom 4)Lemerítve, kikapcsolva, és lenémítva otthon hagyom. Ebben az esetben az utolsó variáció lépett a színre. Természetesen Eszter lekéste a buszunkat, én meg végigremegtem az utat. Magamban már fogalmaztam, hogy mit mondok anyáméknak, mert már lassan minden lépésemért lecsesznek. Nem akartam hazudni, tehát elhatároztam, hogy a mondandómat a "Szépen felültetett az egyik legjobb barátnőm" mondattal kezdem. Nem mertem busszal menni - én még a legkisebb közértben is képes vagyok eltévedni, ezért gondoltam azt, hogy meg sem próbálkozom további buszokra felszállni -, ezért gyalogoltam laza egy kilométert a belvárostól a plázáig. Nem érdekelt az egész, nem rontják el a napomat, úgyhogy megvettem a jegyet a Paranormanra, ámbár remegő kézzel számolgatva az aprókat, egy kis kukoricával és Sprite-tal beültem az ötös terem, kilences sor, hetes székére, pontosan öt darab állati helyes pasi mögé. Maximum húszan voltunk a teremben, így a bénább vicceken senki nem röhögött (szerencsére). Bakancs fel az előttem levő székre, és végig a támlának támaszkodva néztem végig, cseppnyi félelem nélkül a filmet. Néha magamban még röhögtem is, mikor valaki majdnem megdöglött (á, nem vagyok egy idióta. . .). Nem lövöm le a film poénját, ezért nem beszélek róla. Mikor véget ért, fuck yeah módon próbáltam elsétálni a fiúk előtt, erre egy élesen sikító hang áthatol a termen, egészen felülről a kilencedik sorig, hogy:
- Nézzetek, ott van! Nem késte le a buszt, ott van!
Először is, megbeszéltük, hogy kori helyett moziba megyünk. Már ekkor tudtam, hogyha mi moziba megyünk, fix, hogy összekapunk valamin, vagy lesz valami, ami tönkreteszi ezután az egész napomat. De már hozzá voltam szokva. Remek szokásom az, hogy a telefonom: 1) Nincs feltöltve 2)Le van némítva, és nem hallom 3)Itthon hagyom 4)Lemerítve, kikapcsolva, és lenémítva otthon hagyom. Ebben az esetben az utolsó variáció lépett a színre. Természetesen Eszter lekéste a buszunkat, én meg végigremegtem az utat. Magamban már fogalmaztam, hogy mit mondok anyáméknak, mert már lassan minden lépésemért lecsesznek. Nem akartam hazudni, tehát elhatároztam, hogy a mondandómat a "Szépen felültetett az egyik legjobb barátnőm" mondattal kezdem. Nem mertem busszal menni - én még a legkisebb közértben is képes vagyok eltévedni, ezért gondoltam azt, hogy meg sem próbálkozom további buszokra felszállni -, ezért gyalogoltam laza egy kilométert a belvárostól a plázáig. Nem érdekelt az egész, nem rontják el a napomat, úgyhogy megvettem a jegyet a Paranormanra, ámbár remegő kézzel számolgatva az aprókat, egy kis kukoricával és Sprite-tal beültem az ötös terem, kilences sor, hetes székére, pontosan öt darab állati helyes pasi mögé. Maximum húszan voltunk a teremben, így a bénább vicceken senki nem röhögött (szerencsére). Bakancs fel az előttem levő székre, és végig a támlának támaszkodva néztem végig, cseppnyi félelem nélkül a filmet. Néha magamban még röhögtem is, mikor valaki majdnem megdöglött (á, nem vagyok egy idióta. . .). Nem lövöm le a film poénját, ezért nem beszélek róla. Mikor véget ért, fuck yeah módon próbáltam elsétálni a fiúk előtt, erre egy élesen sikító hang áthatol a termen, egészen felülről a kilencedik sorig, hogy:
- Nézzetek, ott van! Nem késte le a buszt, ott van!
Ez után a mondat után szerintem az üvöltésemtől visszhangozhatott az egész bevásárlóközpont, ugyanis ötvenszer mondtam el, hogy ismeri-e az óra, és a 12:56 fogalmát, mert ha nem, szívesen elmagyarázom, néhány tockos kíséretében. Szal' megtaláltuk egymást, a végére minden szól sült el, és még a pizsamapartit is megtartottuk (bár a Kék Lagúna, ahol egy meztelenkedés után már imádják egymást falni, igazán hanyagolható lett volna a filmek listájáról, de ennek a rémesség érzetét kiengesztelte az Egy bébiszitter naplója c. remekmű, benne Amcsikapcsival és Fekete Özveggyel).
Senki és ismétlem senki ne kezdjen bele a Tűzhozóba. Baromi hosszú, baromi rémes, és baromi unalmas, ahogy három oldalon keresztül a szarvasok legelési rituáléjáról olvashatunk, ami összefoglalva annyit jelent: letéped, megrágod, lenyeled. Ellenben a Hollófiúkkal. Ha nincs meg, és van fölös háromezer forintod, akkor igen gyorsan húzz el a legközelebbi könyvesboltba, és vedd meg azt a nyomorult könyvet, mert én már most, a 104. oldalon imádom és csókolom minden egyes lapját.
Ennyi voltam, mára, talán valamikor még felbukkanok élve. Feltéve, ha valaki* nem teszi tönkre az életem.
*nevelőapám
Senki és ismétlem senki ne kezdjen bele a Tűzhozóba. Baromi hosszú, baromi rémes, és baromi unalmas, ahogy három oldalon keresztül a szarvasok legelési rituáléjáról olvashatunk, ami összefoglalva annyit jelent: letéped, megrágod, lenyeled. Ellenben a Hollófiúkkal. Ha nincs meg, és van fölös háromezer forintod, akkor igen gyorsan húzz el a legközelebbi könyvesboltba, és vedd meg azt a nyomorult könyvet, mert én már most, a 104. oldalon imádom és csókolom minden egyes lapját.
Ennyi voltam, mára, talán valamikor még felbukkanok élve. Feltéve, ha valaki* nem teszi tönkre az életem.
*nevelőapám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése